Várjuk az óvodásokat a 2020 szeptemberében induló óvodai évben is

Jelentkezni lehet

Változás történt az időpontban!
2020. március 2.

Tájékoztató estet tartunk az érdeklődő családoknak 17 órakor.
Az est témái:

  • a Waldorf pedagógiáról
  • az óvodáról, működéséről

Az est csak felnőtteknek szól, nem tudunk gyermekfelügyeletet biztosítani.
Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

2020. március 4.

A jelentkező gyerekeket szeretnénk megismerni egy csoportos játék keretében.
A játék kötetlen, csoportban, a szülők részvételével zajlik.
16.30-kor kezdődik és fél óra az időtartama.
A játékra azok jöhetnek, akik a tájékoztató esten is itt voltak.

Azok a családok, akik mindkét alkalommal itt voltak, jelentkezési lapot kapnak,
amelynek beérkezési határideje 2020. március 9. 12 óra.
A kitöltött, leadott jelentkezési lapot tudjuk érvényes jelentkezésnek elfogadni,
a jelentkezési lap elektronikus formában nem érhető el.

A beiratkozás 2019. március 9. után lesz, a családokkal telefonon előre egyeztetett időpontban.
A felmerülő kérdésekre reggel 7 – 8 között tudunk felvilágosítás adni
a 06-1-221-9011-es telefonszámon.

 

Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban.

Hitvallásunk »

Képeskönyvünk